Megjegyzés:
A tartalomjegyzék a 31. oldalontalálható.
KARINTHYFRIGYES
– NOVELLÁK –
BUDAPEST
ATHENAEUM IROD. ÉS NYOMD.RÉSZVÉNYT. KIADÁSA
Költeni annyi, mint itélőszéket tartani önmagunk fölött.
(IBSEN)
A szerző minden jogot fentart magának
Reggel, mikor felébredt, nehéz ködök feküdtek az utcán, de az égtiszta lehetett – vérvörös korong a barátságtalan nap és valamifojtó szag szürődött be a rések között. Fáradt volt, egészensajátságos fáradtságot érzett ezen a reggelen, ami jó is volt, deegyuttal nyugtalanitotta. Az utóbbi napok szorongásai most elmultakés ő most elhatározta, hogy többé nem is szabad azoknakvisszatérni.
Öltözködés közben többször gondolt erre. Hiszen nagyon könnyenel lehet intézni minden gyötrődést és fejtörést és aggodalmat. Egy,kettő, három, mondja az ember hangosan és elhatározza, hogy mirekimondta, hogy »három« már nem gondol arra, amire az elébb gondolt.Vagy igy: szomoru vagyok, de ez nem jó, vig akarok tehát lenni.Mondom: egy, kettő, három – és kihuzom magam és jól kinyitom aszemeimet, amiket a szomoruság és bágyadtság összehuzott ésmosolygok – és mire kimondtam: »három«, már vig vagyok. Nagyonegyszerü ez. Egyszerüen azért, mert vig akarok lenni és nem akarokszomoru lenni.
Csodálkozott, hogy ez milyen egyszerü és hogy ő erre még nemgondolt. Ezentul mindig igy lesz, mondta magában és ez nagyonmegnyugtatta. Már a takaritónővel is vidámabban beszélt, sőt, mintkésőbb egy pillanatra átvillant az agyán, kicsit talán tulságosanis vidáman. A takaritónő kicsit csodálkozva nézett rá.
Milyen egyszerü, folytatta később is, az utcán. És fütyörészett.A köd lefolyt a Dunapartra, messziről tülköltek -4- a hajók. Nemment be a tőzsdére, hevenyében olyan érzése volt, hogy erre mostsemmi szükség. A tőzsde és mindezek a dolgok – bolondság. Mirevaló? Emlékezett rá, hogy milyen nyomasztó és rettenetes voltminden ezekben az utolsó napokban és hogy a tőzsdén álldogálthosszan és szikáran és fogta a homlokát elől és mindez milyenhalálosan szomoru volt. Az orvoshoz se megyek el, tette hozzá. Azorvos az utóbbi időben ostobán néz és ostoba kérdései vannak. Eee…izélni akarja az orvos… hogy is mondják csak? Egzekválni. Nem,dehogy, azt nem ugy mondják. Szuggerálni akarja az orvos.Szuggerálni. Szuggerálni. Igy mondják, szuggerálni.
Ezen megint megörült. A Szabadság-téren kevesen jártak, egyszembejövőt szinte megállitott, hogy közölje vele, hogy igy kellmondani: szuggerálás. De aztán mégse mondta, csak a száját nyitottaki és révetegen mosolygott rá. Az ember megfordult ésutánanézett.
Mindez szomoruság, ami eddig volt, az nyilvánvaló. És most mégegyszer átgondolta az egészet s az az érzése volt, hogy elérkezetta számadásig. Csak mintha valamit elfelejtett volna. Mitfelejtettem el, valószinüleg a feleségemnek felejtettem el szólni.Elhatározta, hogy délután felszól a feleségéhez és megmondja neki.De mit? Eh, mindegy.
Végigment az utcán, még tisztában volt vele, hogy a sarkonvisszafordult és összehuzott szemmel elolvasott egy cégtáblát –azután hosszu csend következett.
Délután három óra felé