Az eredeti képek elérhetők innen: https://hdl.handle.net/2027/hvd.hnq5xv.
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
KAFFKAMARGIT
– REGÉNY –
KIADJA
A NYUGAT SZÉPIRODALMI SZEMLE
BUDAPEST, 1917.
PALLASRÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.
Ebben a szép, nagy, öreg kertben olyan volt bizony az édes,szeptemberi ragyogás, – ez a tisztán szétcsurgó, sűrű arany alevegőben, – akárcsak a többi, valamennyi kertje fölött aszomszédságnak meg a városnak. A termetes, deli fák bizony neméltek itt szűzi meddőségben, hanem, – miután Boldogasszony-havatündéri éjszakáin lengő virágfátylakba burkolózva bolondulkibálozták magukat, élték világukat, – végre gyönyörű lakodalmatcsaptak; és a hosszú, nyári csendben piciny magvakat pólyáltakeleven szöveteik gyengéd zöldjébe. Most, hogy itt van az őszibeszámoló és mindenkinek meg kell mutatni, mit művelt és hogymunkálkodott Isten nagyobb dicsőségére, – most, lám, – érett, nagygyümölcsöket mutogatnak, citromsárga, fontos körtéket és kerek,piros almákat, amelyek csak alig-alig csüngenek a kocsányon ésolyan illattal töltik meg az apácazárda kertjét, hogy az mindenhezjobban hasonlít, mint a tömjén szúró és szemérmes füstszagához.
A tömjénhez, mely már-már émelyítővé áporodott odafenn afőépület homályos folyosóin; főképen azon a keskeny és szűk úton,mely a zárdatemplomtól a refektorium ajtajáig vezet el az óriáskonyha előtt. Ó, álmos, homályos korareggeleken milyenotthontalanul szokott elvegyülni a köményleves és pörköltmakk-kávé, meg mosogató-üst szagával; mikor a bennlakónövendéklányokat a reggelihez vezetik, – mikor a hosszú misétőlagyoncsigázva, kiéhezve; és kissé bódultan az életük, a lépteik, apáros vonulás gépszerű egyformaságától, – néma vánszorgásbanelvonulnak arra.
Ilyenkor nyitva szokott lenni a zárda nagykapuja is atemplomcsarnoké, hogy világi ájtatoskodók bejöhessenek, meg abejáró növendékek is önkét. – Ezekre ugyan nem -4- kötelező anapi mise, de jól tudják, hogy a bizonyítványokban enyhítőül számíte buzgóság, és igyekeznek láttatni magukat az oszályfőnök apácátóllegalább, ha csak a külső csarnokba surrantak is be a végére, márevangeliumra s néhány csepp szenteltvízzel érintették csak a huncuthomlukukat – borzongva, felületesen és profánul-sebtiben. De akék-egyenruhás bennlakók ilyenkor beszívhatják egy pillanat feléreazt a friss, boldog «világi» illatot; mely a külső levegővelbeárad. Sóvárgó szemük megláthatja a város utcájának egy darabját,felrévlik előttük álomszerűen és futtában az «élet», amilyennekvalaha ösmerték, – tavaly, vagy tavaly