A tartalomjegyzék a 187. oldalontalálható.
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
KARINTHYFRIGYES
KÉPEK AKÖZÉPISKOLÁBÓL
VÉRTES MARCELRAJZAIVAL
DICK MANÓ KIADÁSABUDAPEST
VII, ERZSÉBET-KÖRUT 12.
Nap nyomdarészvénytársas
KOSZTOLÁNYI DEZSŐNEK,
a „Szegény kis gyermek panaszai“ szerzőjének -4-
-5-
Az udvaron keresztül belopóztam – féltíz után járhat az idő,most a folyosók kihalltak és konganak, csak néha, mikor egybecsukott ajtó előtt elmegyek, csap ki felém a zümmögés ésegyszerre mélyen és igen komolyan elszorul a szívem. A másodikemeleten, jobbra, a tanári szoba mellett, a VII-ik b) osztályajtaját kinyitották, levegőzés miatt. Leveszem a kalapomat,zsebreteszem. Aztán óvatosan bemegyek az ajtón, félreforditottfejjel meghajtom magam a katedra felé és nesztelen léptekkelhátravonulok; az utolsó padban, a kályha mellett, üres egy hely. Atanár nem nézett rám, rendben van, legyintett egyet, azt hitte,idetartozom, és vagyok az, aki öt perccel előbb kiment. Nesztelenülmegkerülöm a köpőládát és a szemétkosarat. Rálépek egy -6- fél kiflire,óvatosan megfordulok és beülök az utolsó padba. Vörösesszőke,szeplős fiu ül mellettem – oh igen, oh igen – és majdnem felkiáltokörömömben, meglepetésemben, boldogságomban: hiszen ez a Büchner!nini, a Büchner! – milyen, milyen régen nem láttam, hol jártam én,istenem, milyen borzasztó álmaim voltak. De most itthon vagyokmegint, a jó, igazi valóságban, az én valóságos életemben, amibőlnem volt jó kimenni, – oh itthon vagyok, én vagyok az, KarinthyFrigyes a hatodik béből, hát persze, micsoda ostoba álom volt az.Egyszerre minden szag ismerős: remegve nyúlok be a padba és kihúzokegy füzetet. Egy pillanatig káprázik a szemem, de aztán világosanelolvasom: az én nevem, hatodik bé, magyar dolgozatok.
Büchner, édes Büchnerkém, hogy vagy, te drága, vörös ember.Büchner kissé csodálkozva néz rám, nem érti, minek örülök úgy, hogyértené! Pszt, mondja, meglök és mérgesen néz rám oldalt. Persze, énitt -7- lármázok, mikor odakint felelnek – kifelel? ahá, a Steinmann, a Bódog! – és aztán neki lesz baja belőle.De édes Büchnerkém, nem érted, alig tudok uralkodni az örömömön.Büchner nem érti, hogy lehet valaki ilyen marha, aszongya, minekröhögsz úgy, tudod, hogy pikkje van rám, azt hiszi, én bolondázokés azon röhögsz. Különben pedig, mért nem férsz a bőrödbe? Pszt,lassan beszélj.
Hát idehallgass, édes Büchnerkém, milyen marhaságot álmodtam –és most boldog vagyok, hogy csak álmodtam. Azt álmodtam, hogy énnem vagyok már tizenhat éves, hanem sok év telik-múlik és tudod, éssok zavaros és zagyva dolog jön, egészen másképpen, mintahogy énmost elképzelem. Tudod, álmomban leérettségiztem, képzeld (na ésörülsz, hogy csak álom volt, te hülyőke, bár már túl volnánkrajta!) – szóval leérettségiztem és kiléptem az élet iskolájába,amiről Lenkei tanár úr szokott beszélni. Bizony, nem is tudom,hanyadik -8- osztályába jártam már az életiskolának, denagyon sok osztály volt és