A tartalomjegyzék a 267. oldalontalálható.
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
KOSZTOLÁNYIDEZSŐ
*
(NOVELLÁK)
BUDAPEST, 1916
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IROD. INTÉZETÉS KÖNYVNYOMDA
KIADÁSA
FRANKLIN-TÁRSULATNYOMDÁJA.
Két és három óra közt, amikor minden villámló napfénybenragyogott, hirtelenül eltűnt íróasztalomról az aranyórám.
Egy pillanatig szédülő fejjel álltam ott, álmos szememet azíróasztalra meresztve, az óra hült helyére, melyen apróarany-pocsolyában forrott és bugyborékolt a fény és a melegség. Adélután szilaj világításában mindez hihetetlennek tetszett. Valamierőszakos és robbanásszerű van minden lopásban. Utána pedig olynagy a csend. A szobában senki. Áruló nyom sincs. Öt percreledőltem a másik szobában, a diványra és míg a szerelő feltette acsillárt, elaludtam, a szerelő pedig meglátta az órát, zsebre dugtaés eltünt. Az ajtót becsapta maga után. Más senkise volt alakásban. Bizonyára ő a tolvaj. -6-
Csodálkozva bámulok magam elé. Utálatos és fuldokló szégyen fogel, minthogy ha késsel hatoltak volna a testembe s – gyorsan ésbrutálisan – levágták volna a fél karomat. Merényletet követtek elellenem. Csoda történt, melyet az elmémmel nem tudok felfogni.Valami itt volt és most nincs itt, bűvészfogással eltünt, a semmibepárolgott, egy új dimenzióba, mely nekem teljesen ismeretlen ésmost érzem, hogy nemcsak ellenem követtek el merényletet, hanem arend és az ősi logika ellen s a gondolataim kétségbeesettenerőlködnek. A lopást sohase tudjuk megérteni. Szomszédos a csodávalés az őrülettel. Tavaly télen egy erdélyi nénikémet kirabolták.Reggel elment hazulról és mire hazajött, este, az ajtóttárva-nyitva találta, a kilincseken feszítővasak nyomai, az ódonszekrényeket kések karcolták össze, az egyik szoba egészen üresvolt. Amikor a néni látta a kopár és sötét képet, egy szót seszólt. Elment hazulról. A bankban volt annyi pénze, hogy bátran újéletet kezdhetett volna. Ő azonban beleugrott a Küküllőbe, nemtudta elhinni a hihetetlent. -7-
Nekem is ez fáj. A lázamat eleinte vad és rendszertelenkereséssel hűtöm. Felkutatom a szoba minden zegét-zugát, aszekrényeket eltolom, az ágy alá bujok, az ajtók szárnyai mögöttleskelődöm. Az arcom kipirul. Aztán elönt a boszúság. Látom aszerelőt, aki elvitte az órámat, egy ötvenéves, száraz ember,szikár és kedélytelen, ólomszínű szemekkel, a bajusza deres, azarca kérges és szomorú.
– Becsukatom a gazembert – mondom magamban.
Kocsira ülök és rohanok a szerelőhöz, aki egy pincehelyiségbenlakik, a külvárosban. Szerencsére már otthon van. Egy acetylénlámpaéles fényénél néz rám, nyugodtan.
– Elveszett az aranyórám, – hadarom izgatottan – a szobábansenkise volt, csak maga. Talán tévedésből…
A szerelő vállat von, felemeli a karjait, int, hogy kutassam kia zsebeit.
– Ugyan – nevetek a dühtől. – Ha holnap reggelig nem kerül meg