Tartalomjegyzék a 101. oldalontalálható.
Az eredeti képek elérhetők innen: http://archive.org/details/balgatagszerelem00ol.
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
OLÁH GÁBOR
ELBESZÉLÉSEK.

II-IK KIADÁS
(3–4-IK EZER)
DEBRECZEN, 1918
KIADJA CSÁTHY FERENCZ M. KIR. TUDOMÁNYEGYETEMI
KÖNYVKERESKEDÉSE.
Hoffmann és Kronovitzkönyvnyomdája, Debreczen.
tt álltam a hatalmas szanatórium lépcsőházának elsőemeleti terraszán s bámultam az esteli villanyfényben a színekjátékát. Az aranyszegésű bíbor oszlopok pompás nyugalommal emeltéka lépcsők cifra terhét; az óriás homlokfalat áttörő üvegfestésesablakok az ezeregyéjszaka bűbájával ontották reám a piros, kék,sárga, zöld, lila színek szivárványzáporát. A freskók meztelennereidákkal izgatták beteges fantáziámat; az egyik nőalak minthafelém nyujtaná kövérecske karjait s néma hangon kiáltaná rám aszerelem ingerletes igéit. A fűtött levegő tántorogva fodorúl,kúszik föl a mélységből, egészen a harmadik emeletig; a lépcsőkpiros szőnyege kéjes lomhasággal nyujtózkodik át az egyre emelkedőmárványlapokon. Lentről álmos zongoraszó halvány ütemei szűrődnekide hozzám; olyan különös hangok ezek: mintha egy elzártkirályleány sírná panaszait rabló szörnyetegek fekete várában. Néhatávoli kacagás csendűl át a messze folyosókon; hím- és nőkacagás;érzem, hogy kergeti egymást a levegőben.
Milyen borzasztó, hogy én egyedűl állok itt ebben a ragyogásban;távol a hazámtól, távol az élettől s olyan közel a halálhoz.
A külső folyosó tengerre nyiló ajtaja nesztelenűl fordul; beléprajta egy szomorú, szép asszony. Maeterlinck misztikus könyveivelszokta altatgatni bánatát, amely -4- örökebb, mint maga az élet.Tavaly gyönyörű leányát temette innen el, most a kis fia vanelmenőben. Nem szól napokig egy hangot sem; hozzám vonzódik, valamikülönös rokonságával a kimondhatatlan fájdalomnak. Megszokottállani mellettem és nézünk, nézünk, szempillarebbenés nélkűl, órákhosszán át, a semmibe. Olykor föl-fölzokog, könnytelen belsőzokogással; ennél a fojtott sírásnál nincs lelketrázóbb valami. Nembírom mellette tovább, el akarok osonni; észreveszi, ráteszihalavány kis kezét a kezemre, mosolyog és ő suhan el. A levegő sír,a szőnyeg zokog, amerre törékeny alakja elvonúl. Az anyák bánataiszonyatos. Iszonyatos.
A piros bársonyszékek családias egyetértéssel alusznak a kiskerek asztal körűl. Itt szoktunk esténkint, vacsora utánösszegyülni. Most csak magam várok valakit. Valamit. Várok, areménytelenség szomorúságával, az eljátszott élethitetlenségével.
Különös, hogy ma senki sem jön erre. A lift egyre zúg föl és le,látom árnyképét a világított ajtóüvegen keresztűl; szállítja azemeleten lakókat fölfelé. Ajtócsapódás, fáradt szavak, vídámk