Krúdy Gyula
Összegyüjtött
Munkái
Krúdy Gyula
Összegyüjtött Munkái
EDDIG MEGJELENT KÖTETEK
- 1. A VÖRÖS POSTAKOCSI
- 2. A FRANCIA KASTÉLY
- 3. SZINDBAD UTAZÁSAI
- 4. PALOTAI ÁLMOK
- 5. PUDER
- 6. ANDRÁSCSIK ÖRÖKÖSE
- 7. A VÍG EMBER BÚS MESÉI
- 8. A PODOLINI TAKÁCSNÉ
FRANCIA KASTÉLY
REGÉNY
IRTA
KRÚDY GYULA
BUDAPEST, 1914 SINGER ÉSWOLFNER KIADÁSA
Minden jogot fenntartunk.
ELSŐ FEJEZET,
amelyben álarcosok táncolnak.
Azon estén álarcos-bál volt a Francia kastélyban.
Szindbád, aki a régi, ábrándos és regényeskedő felvidéki városbagyakran elutazgatott régi házakhoz, régi barátokhoz és régiórákhoz, az álarcos-bálon fekete selyem papi öltönyben jelent meg,mert ebben az öltözetben még jobban tetszelgett magának, mint aközépkori zsoldos-vezér pazar bivalybőreiben. Fehér keztyűt húzottés lángpiros selyemmel fedte be az arcát, csattos abbé-cipőit már atánchoz nyújtogatta, amikor egy szevillai asszonymarabú-legyezőjével megérintette a vállát.
– Szeretnék önnel beszélni, Szindbád.
Szindbád végignézett a szevillai menyecskén. Nem -4- ismerte meg,tehát még inkább csodálkozott, hogy amaz teljes biztossággalfölismerte. A hang kellemesen csendült a fekete álarc alól, az állgömbölyü volt, szép szavakra és hosszu csókokra való gördülékenységlátszott a szájról és a csipkekendő romantikus hanyagsággal volt avállakra vetve.
– Mit parancsol? – kérdezte Szindbád az oszlopok mögött. – Mibenlehetek szolgálatára, asszonyom?
A szevillai asszony nemes, kicsi füle mellé nyúlt ésmeglazította a selyemálarc egyik oldalát. Az álarcot félrevonta ésSzindbádra egy komoly, harmatos, elszánt arcocska nézett gyermekesbizalmassággal. Az arcocska olyan üde és kellemetes volt, mint amult századbeli hercegek vagy lordok feleségeinek arcképei azaranyozott bőrtokban, amelyet az urak a szívükre tettek, midőn acsászárral vagy ellene hadba mentek. A régi, arisztokratikusvároskában, a divatját mult, ódon hangulatu álarcos-bálon mást ismegigézett volna e kedves arc, nem csupán Szindbádot, aki fiatalabbéveiben nagyon szerette magát megigéztetni. A zene nyomban finomanés messziről zengett és tompán hangzott az ablakok mögött láthatófolyó jégzajlása. Szindbád -5- közelebb hajolt az asszonyhoz, mint egyillatos ritka virághoz.
– Rendelkezzen velem, asszonyom, – ismételte és mélyenmeghajtotta a fejét.
– Ön még mindig nem ismer engem, mert hiszen nem ismerhet, –felelt halkan az asszony és az álarcot visszaigazította arcára. –Én gyakran láttam önt házunk ablakából, amint ebben a városbanbarátaival vagy barátnőivel sétált. A város kicsiny, a korzónnyomban észreveszik az idegent. Bár mi sehová sem járunk, demindent tudunk odahaza. Így például azt is megtudtuk, hogy ön isméte városkában van, ahol előkelő és kevésbé előkelő barátaivalmulatozni fog a mai á