Megjegyzés:

A tartalomjegyzék a 127. oldalontalálható.


KULTURA és TUDOMÁNY

 

AZ EMBERISÉGJÖVŐJE

 

IRTA HEINRICHLHOTZKY

FORDITOTTA SCHÖPFLINALADÁR

 

 

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

MAGYAR IROD. INTÉZETÉS KÖNYVNYOMDA

1912


AZ EMBERISÉG JÖVŐJE

 

IRTA

HEINRICHLHOTZKY

FORDITOTTA

SCHÖPFLINALADÁR

 

 

BUDAPEST

FRANKLIN-TÁRSULAT

MAGYAR IROD. INTÉZETÉS KÖNYVNYOMDA

1912



-1-

A FEJLŐDÉS KÉRDÉSE.

-2-


-3-

Az olvasóhoz.

Prófétai kisérletet, remélem, nem vár tőlem a nyájas olvasó.Hiszen sok prófétája van korunknak, legalább sokan olyanok, kik úgytüntetik fel magukat, mintha próféták volnának. Tárgyam mintidőszerű elmélkedés ötlött fel bennem, mely abból az érdeklődésbőlsarjad ki, mely az emberre, mint olyanra irányul, – az emberre,amilyen, – nem amilyennek lennie kellene.

Ez sokszorosan elválaszt engem a kortársaim közt uralkodóirányoktól. Ők tulságosan kevésre becsülik az embert. Csak úgyveszik számba, mint körüknek, vallásuknak, különlegestörekvéseiknek részesét. Az ember csak szám nekik, nem ember. Éppencsodálatos sajátossága, különálló léte megy veszendőbe, mihelytvalamely határozott törekvéshez csatolták, mint annak egyik tagját.Itt az ügy a fő, nem a személy.

Akit az ember mint ember érdekel, annak tulajdonképpen nemszabad semmiféle zárt párthoz csatlakoznia. A pártállás elzárja ahozzáférkőzést sok emberhez, akik pedig éppen olyan értékesek, mintazok, akikhez utat nyit. Mert az ember mind értékes. Aki azonbannem csatlakozik párthoz, azt nem értik meg. Mert a valahova-4-tartozást feltétlenül megkövetelik. Azt hiszik, hogy csakis minttömeg alkothatnak és az ember számukra csak egy részecskéje atömegnek.

Ez előttem csak lassanként lett világossá, nehéz, belsőküzdelmek után. Meglehetősen megismertem mindazt, amit a földön«kereszténynek» neveznek, mindebből nem egy dolgon keresztülmentem, sok dolgot átgondoltam, sokat ujra átéltem és ismeremgondolatmenetének legvégső következtetéséig. Egykor azt hittem,hogy ez az igazság, vagy itt kell megtalálni. Az igazság azonbansokkal feljebb van. Mindez nagyon derék és helyes dolog, de nem«az» igazság.

Volt egyszer valaki, aki az ember titkait ki akarta kémlelni,mert segíteni szeretett volna az embereken. Ekkor éber álmotálmodott, és belelátott nemünknek gyökereibe, bele egészen azemberiség paradicsomáig. De akkor az a benyomása támadt, hogy azemberről való igazság

...

BU KİTABI OKUMAK İÇİN ÜYE OLUN VEYA GİRİŞ YAPIN!


Sitemize Üyelik ÜCRETSİZDİR!