A tartalomjegyzék a 160. oldalontalálható.
Az eredeti képek elérhetők innen: https://hdl.handle.net/2027/hvd.hnq69u.
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
Elbeszélések
Irta NagyEndre
Budapest, 1916
Singer és Wolfnerkiadása
Minden jogot fenntartunk.
Budapesti Hirlapnyomdája. – 14335
(Előszó.)
Mostanában gyakran látni az ilyesmit: rozzant kis szekér,amelynek kenderhámjába maga a gazda görnyed igavonónak. A szekerenpedig összedobálva mindenféle lim-lom, amit az első rajtaütésriadalmában kapkodott össze a pusztulásnak hagyott hajlékból aháborús vidék szerencsétlen lakója. Mögötte ég a látóhatár, nehézfüsttől terhesednek meg a felhők és ő meggörnyedve cipeli hitványkincseit – maga sem tudja hova, meddig.
Néhol, ha megállhat a lelkendező menekülésben, lerakodik azútszélen egy kis pihenésre. A szekér-derékból lekerül az ágy, acihátlan párnák, egy törött lábú asztal, egy rozoga szék. Istenszabad ege alatt, dérlepte gyöpön rögtönződik egy éjszakára afalatlan, tetőtlen hajlék. És ha befekszik az ágyba, a magárahúzott takaró alatt tán azt álmodja, hogy még mindig a békés-4-otthonban van, friss vacsora gőzölög a cseréptálban, fejőstehénkérődzik az istállóban és a mindennapos apró örömök, pörpatvaroktarkázzák a békés, boldog, egyhangú napokat… A megmentett holmiklelke kiszáll az érzéketlen bútorokból, körüllengi az alvót, és akietlen ébredésig elmesél neki letünt időkről, – amikor még békevolt…
Ime, itt van az én holmim is. Itt, a hadak útján, a züllöttkhaoszban hogy kirakodom, talán duplán rikít szegénysége. Talán megsem érdemelte, hogy kimentsem, de e világ-emésztő tűzvészbenkinek-kinek a maga motyója a drága. Egy gyalulatlan rusnyák lóca ésegy flandriai faragott karosszék közös történetről mesél: amikormég béke volt…
Nagy Endre.
Egy napon névtelen levél figyelmeztette a podesztát, hogytartasson szemmel egy perugiai ifjú nemest, aki néhány nap ótaSienában tartózkodik. Este rálestek a katonák, amikor épp a piazzacomunale egyik mellékutcájába surrant be. A nemes ifjú kardjáhozkapott, de hamarosan lefegyverezték. A földön fetrengett, rúgott,harapott, tajtékzott dühében, – mindhiába. Megkötözték éselcipelték a börtönbe.
Még ez éjszaka összehívták az urak tanácsát, elébe vezették, deaz ifjú csak káromkodott. Faggathatták, fenyegethették,csavarhatták a hüvelykujját, ő nem felelt, csak káromkodott.Rettentő technikája volt a káromkodásban. Megszakítás nélkül,bőségesen ömlött ki belőle, mint a záporeső. Az urak – a guelfeképp úgy, mint a ghibellinek, – alig győzték a keresztet vetnimagukra engesztelésül. Már ez a sok istenkáromló beszéd is nyakátszegte volna, de a zsebében azonkívül megtalálták -6- akompromittáló írásokat. Nicolas Tuldonak hívták, azért jöttSienába