IRTA
MOLNÁRFERENCZ.
BUDAPEST.
FRANKLIN-TÁRSULAT
MAGYAR IROD. INTÉZETÉS KÖNYVNYOMDA.
1907.
FRANKLIN-TÁRSULATNYOMDÁJA.
A pályaudvar érkezési oldalán a hordárok nagy koffert tettek fölegy fiakker bakjára. A hó sűrűn, nagy pihékben esett és ezért akocsis szeretettel takarta le a bőröndöt egy nagy pokróczczal selhelyezkedett a bakon azzal a kiváló akrobata-érzékkel, a mely apályaudvarra járó kocsist olyannyira jellemzi. Csak városi kocsistud ily békésen megférni kis helyen egy nagy bőrönddel, a melyrőllelóg a lába s a mely mellett oly szerényen húzódik meg, mintha nemis neki csinálták volna a kocsi elejére a bakot.
A nagy üvegcsarnokból egy kövér öreg hölgy szaladt beleegyenesen a kocsiba s helyet foglalt benne. Aztán egy csöppecskelány került elő, meg egy fiatal ember. A fiatal ember besegítette acsöpp lányt a kocsiba, szépen köszönt és ezt mondta a kocsisnak:-4-
– A… a régi fogházhoz hajtson.
A kocsis ránézett, mintha nem jól hallotta volna, de aztánbelenyugodott ebbe a furcsa adreszbe és nekivágott a havasútnak.
Benn a városban, a pályaudvar körül szépen, városi módon bántakel már korán reggel a hóval. Kupaczokba rakták az út szélén,tisztára söpörték az utczát, úgy, hogy a mi most hullott, az csakvalami nagyon finom, nagyon vékony fehér lepelhez hasonlított, amit mintha épen most teregettek volna szét a szürke kövek fölött.Ez nem volt az igazi hólepel, a mely puhán, vastagon fekszik aföldön, elfogja a kocsik neszét, s az emberi hangnak is valamikedves, kellemes csengést ad, úgy tompítván a kiáltást, mintha azegész utcza valami puhára kárpitozott nagy szoba volna és mindenkiebben a szobában diskurálna szelid, csendes hangon. Ez még városihó volt, a melyből hiányzott a kedélyes elem, az igazi télihangulat.
A kis lány behúzódott a kocsi sarkába, fehérkeztyűs kis kezéveltisztára törült egy kis foltott az ablak üvegén és kinézett.-5-
– Itt nem kedves a hó – mondta gyerekes szomorúsággal – ezt nemszeretem… Úgy szép, ha nagy mezők vannak tele hóval… mikor az embermindenfelé csak csupa fehéret lát, a merre néz…
Az öreg hölgy nem is felelt. Az ilyesmi iránt elveszti az emberaz érzékét a korral. Az öreg ember már csak a szép időt szereti.Hát csak tovább hallgatott, mint a ki megszokta, hogy valamikomolyan nem veendő lény fecseg körülötte. A kocsi pedig vágtatvament kifelé, a falvak irányában. Lassanként elmaradoztak a nagyházak, elfogyott a kövezet a kerekek alól. Most már puhán jártak ésa hó is rendezetlenül fehérlett mindenfelé, úgy a hogy a jó Isten afödre hintette.
– Ez már más! – mondta a kis lány és ez úgy hangzott, minthaelismerését fejezte volna ki a természetnek, a miért eltalálta az őgusztusát. – Ez már az igazi hó,… olyan, a milyennek én szeretem.Úgy-e szép, Mari néni?
Mari néni álmosan pislantott ki a nagy fehérségbe. Neki epillanatban fázott a lába, -6- s nemcsak, hogy örömet nem érzett atermészet fehér játékán, hanem bosszankodott. A szegény rokonokörök elégedetlenségével konstatálta magában, hogy mások mindig épenakkor örülnek, mikor neki fáj valamije. Tehát ismét nem felelt.